Minden,ami a Spanyol bajnokságról szól

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lezárt szavazások
 





 

 
Indulás: 2010-07-21
 
Css

 

 

 

 

 

 
ds
Tartalom
 
Hírek
Hírek : Fergie: Nekünk nem kell Messi vagy Villa

Fergie: Nekünk nem kell Messi vagy Villa

  2010.08.14. 19:34

A szurkolók bizonyára örültek volna egy megaigazolásnak, de a szakmai stáb főnöke úgy érzi, a Manchester Unitednek nincs szüksége arra, hogy szupersztárral erősítse meg a keretét. Sir Alex Ferguson elégedett a rendelkezésére álló együttessel, úgy érzi, ismét bajnokesélyesek a Vörös Ördögök.


Az elmúlt hónapokban számos klasszist hoztak hírbe a ManU-val, ehhez képest „csak” Javier Hernandez, Chris Smalling és Bebe számít új embernek. Pedig a napokban még Mesut Özil nevét is összekapcsolták a skót menedzser csapatával…

„Ellenfeleink bizonyára örülnek annak, hogy nem igazoltunk olyan szintű játékost, mint David Villa vagy Lionel Messi. De nem is hiszem azt, hogy szükségünk lenne rájuk” – jelentette ki Fergie.

A szurkolók és a szakemberek döntő többsége szerint a klub tulajdonosi körének hatalmas adóssága áll a visszafogott költekezés mögött, de a tréner mindenkit megnyugtat…

„Hiszek a kerethez érkezett fiatal játékosokban! Sikeresek vagyunk ezen a téren, ragaszkodom az elképzeléseimhez. Egyik fontos futballistám sem távozott, ez fontos lehet a következő szezonban. Sokan mondják azt, hogy a City sokkal erősebb lesz, mert Roberto Mancini egy évvel tapasztaltabb. Nos, a Manchester United fiataljai is rutinosabbá váltak, vagyis mi is erősebbek lettünk!”

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 






Messi remek játékával és góljával kiérdemelte a forduló legjobbja címet.




















 

 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom
 
Tabella
Tartalom
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT