Minden,ami a Spanyol bajnokságról szól

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lezárt szavazások
 





 

 
Indulás: 2010-07-21
 
Css

 

 

 

 

 

 
ds
Tartalom
 
Hírek
Hírek : A tartalékos Barca komolyan veszi a mérkőzést

A tartalékos Barca komolyan veszi a mérkőzést

  2010.08.14. 19:32

A spanyol labdarúgó Szuperkupa első mérkőzésén a kupagyőztes Sevilla hazai pályán fogadja a bajnok Barcelonát. A vendégeket irányító Josep Guardiola bízik erősen tartalékos csapatában, véleménye szerint együttese minden versenysorozatot komolyan vesz.


„A körülmények olyanok, amilyenek a mérkőzés előtt, de nincs értelme ezen keseregni – kezdte nyilatkozatát Guardiola, majd kitért a fiatal játékosokra. – Nagyon bízok a srácokban, mert jól ismerem őket, és tudom, hogy képesek lesznek segíteni a csapatnak.”

A Barcelona vezetőedzője úgy véli, hogy a Szuperkupa nemcsak szimpla felkészülési találkozó, hanem olyan esemény is, amelyet nagyon komolyan kell vennie együttesének.

„A Szuperkupában részt venni megtiszteltetés, megmutatja, milyen jól teljesítettél az előző idényben. Nagyon komolyan vesszük ezeket az összecsapásokat” – tette hozzá Guardiola.

„Megmutattuk, hogy minden sorozatot komolyan veszünk, és ez alól ez a párharc sem kivétel” – nyomatékosította még egyszer a Barcelona mestere.

„Úgy gondolom, valami különlegeset fogunk ebben az idényben végrehajtani. Jó néhányan már az elmúlt években megmutatták, mire képesek, és van számos nagyszerű fiatal játékosunk is” – figyelmeztette a vetélytársakat Guardiola.

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.08.14. 21:16
laligalives

Meg kell hogy legyen :)

 






Messi remek játékával és góljával kiérdemelte a forduló legjobbja címet.




















 

 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom
 
Tabella
Tartalom
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!